www.viragszirom.hu

Indítsuk útjára a képeslap küldés reneszánszát!

 

Képeslap küldésre fel!

Ma már az élet szinte összes területére betört a digitális forradalom. Egyre inkább online éljük az életünket. Mind több okos eszköz áll nap mint nap a rendelkezésünkre, és végez el helyettünk sok-sok olyan dolgot, melyeket régen nem a gépek, hanem mi emberek végeztünk el. Legyen ez az okos eszköz akár a számítógép, laptop, tablet, vagy a mobiltelefon, de már itt vannak az okos tévék, okos órák is.

Eleink idejében kissé másként működtek a dolgok a mindennapokban. De mire is gondolok?
Például az egymással törődés egyik szép kifejezési formájára, mely ma már csak mint partra vetett hal hánykolódik, és csak helyenként tűnik fel, de sokkal inkább már a feledés homályába merült. Pedig milyen szép gesztus, milyen egyszerű, mégis hatásos módja ez a törődésünk, szeretetünk, odafigyelésünk kifejezésére.

A képeslap küldés.

Hiszen…

Ma csak csipog a telefonunk, és jelzi, hogy aznap kinek kell „dobnunk” egy sms-t.

Bepötyögjük az üzenetet pillanatok alatt, sokszor már ékezet nélkül, a magyar helyesírás szabályait felrúgva, majd elküldjük, és kész. Gyors, olcsó, egyszerű, kényelmes, kézenfekvő. Nem kér már belőlünk annyit.
De ha belegondolunk kicsit ebbe, akkor azért – legalábbis számomra – az olvasható ki, hogy míg régen hetekkel korábban, és 1-2 percnél hosszabb időráfordítással, úgy ma egy egyszerű ujjmozdulattal, akár egy percen belül „letudjuk” a törődést, a köszöntést, az odafigyelést. Csak úgy futtában.
De én még mindig azt gondolom, hogy a rászánt idő, a meghozott áldozat, a saját kézírás tartalmasabb és értékesebb, mint egy kutyafuttában elküldött sms, amire talán már a napi rohanás közepette fél óra múlva nem is emlékszünk. Én még mindig azt is gondolom, hogy a kézzel írott képeslap személyességét semmi nem pótolja!

Itt a Virágsziromnál azért is döntöttünk úgy, hogy a valódi virágból készített egyedi kézműves termékek közé felkerül a képeslap is, mert ez még mindig egy igazán remek ajándék. Szeretném hinni, hogy ahogy mindenféle stílus vissza jön a divatba újra meg újra – zene, öltözködés, úgy a képeslap küldés is újra mindennapjaink része lehet.

 

A mi mottónk tehát ez:  Küldj Te is képeslapot! 💌

Itt a Virágsziromnál sok szép és egyedi, valódi préselt virágokból készített kézműves képeslapot vásárolhatsz! Látogass el hozzánk! www.viragszirom.hu

Indítsuk útjára a képeslap küldés reneszánszát!
Legyen a képeslap küldése is egy újra felfedezett érték!

Szeretettel,
Virágsziom
Mariska

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!