Gondolnád, hogy elmész egy kertészetbe, vagy a piacon nézegetve a virágokat ezt a mondatot hallod? Tessék-tessék! Vegyék, vigyék és egyék! Na de mégis mit?? Az árvácskát, a körömvirágot, az ibolyát, szegfűt, krizantémot… hogy csak néhányat soroljak így elsőre?! Na ne… 🙂
Biztos többen vannak, akik meglepődtek, pedig a lista igen terjedelmes azokból a virágokból, amelyekből kellő odafigyeléssel ízes harapnivaló készülhet.
Mondhatnánk, na tessék, egy újabb szeszély, hóbort… de nem! A virágok fogyasztása évezredekkel ezelőtt is jelen volt már az emberek táplálkozásában. A római és görög kultúrákból indulva sok nemzet, például az olasz ma is vegyíti a virágokat a hagyományos konyhával.
Sőt, magyar őseink is használtak virágokat a konyhában. A vadhús és hal mellett különböző gombákat, vadon termő gyümölcsöket, mint a csipkebogyó vagy som fogyasztottak, melyek mellé ibolyát, rózsaszirmot, körömvirágot ettek eleink.
Az, hogy teákba virágok kerülnek, talán a legkevésbé meglepő, hiszen ott van a levendula, a kamilla, bazsalikom, hibiszkusz, jázmin… csak a nagy klasszikusok… És még mellettünk számos társuk is.
Aztán talán már az sem annyira meglepő, ha egy-egy finom süteményből mosolyog ránk vissza a virág. A levendulás süti biztos neked is megvan. 🙂 De kóstoltál már egy szirom finom kandírozott rózsát! 🙂
És, talán valamivel kevésbé közismert még, hogy salátákat színesítenek egy-egy színpompás virággal.
Nos, tényleg elképesztő, hogy a virágok mennyire sokszínűek, sokoldalúak. Cserepes virág, vágott virág, váza virág, csokor, bokor…amit akarsz, díszek készíthetők belőlük, és még meg is eheted őket.
Bevallom, én sem sok virágot ettem még, de ahogy én most, úgy remélem te is kedvet kaptál ahhoz, hogy a tavasz, nyár beköszöntével elfogyassz egy ízletes zöldsalátát árvácskával, mellé egy kamilla teát, desszertnek egy levendulás krémest. 🙂 Mintha egy mesében lennénk…:)
Az viszont nem mese, sőt nagyon komolyan kell venni, hogy mit szabad megenni, s milyen fontos, hasznos tudnivalókat érdemes betartani. Így nélkülözhetetlen, hogy mielőtt elfogyasztanád a mesébe illően bájos és finom virágos ebédedet, feltétlenül járj pontosan utána, hogy mit kell tenned, hogy mit szabad enned.
A teljesség igénye nélkül, csak néhány fő csapásirányt összegyűjtöttem, de fontos az alapos tájékozódás!!
Csak olyan virágot szabad megenni, amit ismerünk, felismerünk, utána tudunk olvasni, kérdezni, hogy biztosan kiderítsük, az ehető, nem mérgező. Ha bizonytalan vagy, ne edd meg!
Sokan küzdenek manapság mindenféle ételintoleranciával, allergiával. Ha neked is van valamilyen allergiád, tanácsosabb nem kóstolgatni a virágokat, mert erősíthetik a tüneteket!
Edd a sajátodat, de ne edd azt, amit virágüzletben vettél, vagy a forgalmas autóút mellett szedtél, vagy olyan helyen, amit nem ismersz. Ezeken különféle vegyszerek lehetnek!
Alaposan moss meg, tisztíts meg minden virágot, mielőtt elfogyasztod!
Ha az alapvető dolgokra odafigyelünk, finom újdonságokat kóstolhatunk meg. De azt se felejtsük el, hogy nem minden virág ehető, csak azt fogyasszuk, amiről tudjuk, hogy az! 🙂
S, hogy mik közül válogathatsz? Íme néhány a legismertebbekből.
Rózsa, torma virága, jázmin, vadárvácska, hibiszkusz, fukszia, citromfű virága, levendula, margaréta, napraforgó.
Bon appetit! 🙂
Szeretettel,
Virágszirom
Mariska
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: